Miért van csak néhány barátom – és miért válogatom meg, kiket engedek közel?
Mesélek egy kicsit magamról.
Mit is jelent számomra a határhúzás a kapcsolataimban – és azokkal az emberekkel, akik körbevesznek?
Az utóbbi években sokszor megkapom a kérdést:
Miért vagyok mindig itthon? Miért nem járok el? Miért nem vagyok egy nyüzsgő társasági ember?
Ilyenkor csak mosolygok. Mert ezek mögött a kérdések mögött sokszor az a feltételezés áll, hogy biztos valami baj lehet velem – vagy hogy valami hiányzik az életemből.
De az igazság az, hogy 43 éves nőként már pontosan tudom, mi az, ami épít – és mi az, ami csak zaj.
Nem vonz a felszínes kapcsolódás. Nem tölt, ha üres beszélgetésekbe fojtom az időmet.
És nem keresem azt, ami csak azért történik, hogy történjen valami.
Szeretek itthon lenni.
Szeretem körbevenni magam azokkal az emberekkel, akik szeretnek – és akiket szeretek, feltétel nélkül.
Akikben sosem csalódtam.
És nem azért, mert bezárkózom – hanem mert ezzel védem a lelki békémet.
Az otthonom számomra nem csak egy hely, hanem egy tér, ahol feltöltődhetek, dolgozhatok, tanulhatok, írhatok, olvashatok – vagy épp egyszerűen csak jelen lehetek a gyerekeimnek, önmagamnak vagy a néhány igaz barátomnak.
De igazán nem is a tér, hanem a kapcsolatok minősége az, ami számít.
És hadd meséljem el, miért.
Az évek során rengetegféle baráti körben megfordultam.
És talán neked sem ismeretlen az érzés: amikor az egyik nő a másikról beszél, amint az kiment a mosdóba.
Apró beszólások, kiszivárgott mondatok, egymás háta mögötti szurkálódások – miközben az asztalnál még mindenki kedvesen mosolyog.
Ez nem barátság. Ez színjáték.
Ne ülj le ahhoz az asztalhoz, ahol másokat kibeszélnek – mert amint felállsz, rólad fognak beszélni.
Ez az a mondat, amit örökre megjegyeztem.
És ez az a mondat, ami miatt nem vagyok hajlandó többé ilyen asztalokhoz leülni – sem szó szerint, sem átvitt értelemben.
Kiszűrtem azokat az embereket az életemből, akik csak akkor voltak jelen, amikor nekik volt rám szükségük. Akik nem tudtak őszintén örülni a sikereimnek.
Akik titokban irigyek voltak, vagy mindig csak elvenni akartak, soha nem adni.
Ma már csak néhány ember van mellettem.
Akikben megbízom.
Akiknek ugyanaz a véleménye rólam a szemembe is, mint a hátam mögött.
Akik nem versenyeznek velem, nem akarnak lealacsonyítani.
Akik mellett nem kell szerepet játszanom.
Ez nem magány – ez tudatos választás. Nem hidegség – hanem önvédelem.
Mert ha belegondolsz, ez a valódi határhúzás.
És igen, inkább maradok itthon, és olvasok, írok, fejlődöm, vagy csak a családommal és a barátaimmal vagyok.
Ha mégis kapcsolódni vágyom, olyan emberekhez fordulok,
akiktől tanulhatok, akik inspirálnak, akik jelen vannak – valóban.
SoulGate Aranymondat:
A belső békém többet ér, mint ezer felszínes kapcsolódás.
SoulGate-gondolat a végére:
Ha te is érzed, hogy ideje lenne határokat húzni, ha túl sok a zaj és túl kevés az igazi kapcsolat, ha fájt már, amikor kibeszéltek, vagy épp most tanulod meg, hogyan válaszd meg tudatosan, ki legyen melletted…
Akkor tudd: nem vagy egyedül. És nem kell mindig megfelelned.
A SoulGate coaching pontosan ezért jött létre – hogy visszatalálj önmagadhoz, az erődhöz, és azokhoz a kapcsolatokhoz, amik méltók hozzád.
Ha úgy érzed, hogy szükséged van egy biztonságos térre, ahol kimondhatod, amit régóta cipelsz, itt vagyok.
Foglalj időpontot, és beszéljünk.
Segítek, hogy újra tisztán lásd, kire – és mire – van igazán szükséged.
Ha pedig még nem olvastad, ajánlom szeretettel az önbecsülésről és az önbizalomról szóló blogbejegyzéseimet is – ezek mélyebb rálátást adnak arra, hogyan gondolkodom, és milyen alapelvek mentén dolgozom.
